EL CAMINO spanyol kifejezés - jelentése: AZ ÚT

Mindenki úton van: megszületünk, meghalunk és közben úton vagyunk. Úton van a 80 éves parasztbácsi, aki sohasem hagyta el a faluja határát, és úton van a világutazó, aki reggelente azon töpreng, hogy éppen melyik városban ébredt. Ezekről az utakról nem készíthetők még GPS segítségével sem térképek, ezek az utak belőlünk indulnak és hozzánk érkeznek. És az úton alakulunk, változunk, sírunk és nevetünk, szeretünk és gyűlölünk, erősödünk és gyengülünk, sebeket adunk és kapunk, haragszunk és megbocsájtunk...

Vagyunk néhányan (már ami a világ népességéhez viszonyított arányt jelzi), akik úgy érezzük: be kell járni egy másik utat is, ami fizikailag is jól behatárolható - ez az út az

EL CAMINO


2010. jún. 10.

Útközben

Eltelt néhány hét a megérkezésem óta. Az elmúlt nyár végén naponta néztem Gina beszámolóját, milyen érzéseket kelt benne az itthonlét. Nem értettem, hogy miért nem ez az első számára, hogy megossza velünk érzéseit...

Bocsáss meg Gina!

Itthon vagyok...szinte naponta próbálkozom a blog folytatásával. Még mindig tíz centivel a föld felett járok, minden nap találkozom valakivel, aki tudott az utamról, és mesélhetek. Ma is, amikor az egyik boltban futottam össze egy régi ismerőssel. Kedvesen érdeklődött, és értőn hallgatta az élményeimet. Nagyon megérintett, amikor világossá vált, hogy követte utamat a blogon...

Most néha nem tudom, hogy nem vagyok e sok valakinek az élményeimmel. Nem szeretnék senkit sem terhelni, ugyanakkor rengeteg élményem van, és egy hónapig csak akkor hallottam "magyar hangot", ha énekeltem. És néha nagyon jól esett énekelni.

Például, még az út elején, amikor egy reggeli órán a következő kép tárult elém:


Szinte kikívánkozott belőlem, hogy "...virágok közt Veled lenni, tudom szép volna kedvesem..."

Tehát tudok-e összegezni? A harmadik verziójánál tartok a zenei aláfestéssel készülő képválogatásnak. Szándékom szerint egy 7-10 perces filmformátumú öszeállítást készítek, mely az úton készült jellemző képek hangulatilag megfelelő zenei háttérrel készített produkciója lenne. Dolgozom rajta...


Miért ilyen lassan halad ez a dolog?

A blog írásakor semmilyen egyéb napi történés nem volt. Ha abbahagytam egy problémakört, később ugyanott várt, mivel nem volt semmi új történés az adott témában. Itthon ezt nem lehetett volna elérni, mert kapsz egy telefont, valaki mesél valamit...stb. Ott mindent a legmélyebb szintig át lehetett gondolni...

A hazajövetel után ez változott meg. Ha átgondolok egy témát, estére a napi történések új dimenzióba helyezhetik, vagy olyan plusz adalékkal szolgálhatnak, amit nem hagyhatok ki. Na ezért nehéz ma még.

Valamivel azért aktivizálni szeretném mindazokat, akik figyelmet szenteltek rám: komolyan jó lenne a következő évben egy nagy közös hazai Caminot járni. Szívesen vennék minden érdeklődést, rengeteg időnk van, hogy egy jó dolgot kitaláljunk.
Várom hozzászólásaitokat az alábbi képpel, melyet a granoni templomba érkezésemkor készítettem...ilyen a Camino!



Buen Camino az úton levőknek!